Back to All Events

Dreamtrip to France 2024


Egy hét Franciaországban, amelyből négy napot az Alpokban hármat pedig a riviérán töltünk. Közben pedig minden nap más sport, rengeteg program, izgalmas látvány.
Bringázás, síelés, via ferrata, SUP, rafting, túrázás mesebeli tájakon, pihenés Monaco mellett a strandokon és közben természetesen a legfinomabb sajtok és borok kóstolása! Egy hét alatt ennyi élmény garantáltan nem ér sehol máshol.
Érdemes ránézni tavalyi és tavalyelőtti képeinkre itt: https://www.facebook.com/media/set/...

A hét első felében a szállásunk 1600 méteren, festői hegyek között a télen síparadicsomként, nyáron a túrázók, biciklizők, raftingolók fellegváraként működő Puy St. Vincentben lesz.
Utolsó két napra pedig lemegyünk a francia riviérára, hogy a tengeri levegőből is jusson nekünk.

Tervezett program:

Szombat
Hajnali indulás
Érkezés után szállás elfoglalása majd ismerkedés és welcome koccintás a naplementében

Vasárnap
Napközben bringa túra Puy St. Vincentben (felvonóval, könnyű gurulás lefelé, épített kerékpár úton. Nem gyakorlott bringásoknak is könnyedén teljesíthető, de vannak nehezebb pályák is kimondottan haladóknak.

Hétfő
Délelőtt rafting a vad és és türkizkék Embrun folyón
Délután és este opcionális strand és SUP, közös vacsora.

Kedd
Délelőtt síelés az egész évben használható Les 2 Alpes gleccserén (nem sielőknek gyalogtúrázás Puyben)
Délután séta Les 2 Alpes-on és európa legmagasabb betonúton megközelíthető csúcsán, naplemente, majd lazulás a közeli termálfürdőben

Szerda
Egésznapos via ferrata lélegzetelállító helyeken, egy hegyi patak kanyonjában.

Csütörtök
Pihenőnap, medencézés, rövid kirándulás a hegyekben, közös grillezés.

Péntek
Kora reggel indulunk Provance irányába, ahol világhírű levendula ültetvényeinek látogatása mellett sok izgalmas helyen megállunk, hogy aztán hamarosan megérkezzünk a Cote d'Azurre!
Naplementés fürdőzés a tengerben.

Szombat
SUP a titkos öblökben, strandolás, pihenés, egy apró falu látogatása Monaco mellett, valamint egy gyönyörű botanikus kert látogatása
Este városnézés és a bátrabbaknak kaszinózás Monacóban.

Vasárnap
Reggeli strandolás után után indulás hazafelé haza.

Túra ára: 750 eur
Visszatérő vendégeinknek: 720 eur

Tartalmazza:
Szállást apartmanokban Puy St. Vincentben* és a Riviérán
Bicikli bérlést és felvonójegyet (hétfőre)
Rafting programot
Via Ferrata programot
Botanikus kert belépőt
SUP-ok használatát
Fotókat

Nem tartalmazza:
Utazást
Kisbuszt és telekocsikat szervezünk
(Előzetes egyeztetés alapján lehet érkezni repülővel Milanoba Ryanair/Wizz járattal, ahonnan transzfert biztosítunk felár ellenében a kisbusz foglaltságától függően, illetve segítünk telekocsikat szervezni.)
Ellátást
Les 2 Alpes gleccsersíelést

Jelentkezés: az alábbi linken 100 euró előleg befizetésével

https://cooltix.co.uk/event/65662249e45402c3564bc043

Természetesen, ha COVID, vagy bármi más miatt az esemény elmarad, a befizetett előleg visszajár.
További információk: reservation@naturelle.hu címen, vagy FB üzenetben, vagy a +36307019318 számon Király Dávidtól

SUP Budapest közösség csoportja: https://www.facebook.com/groups/241035496559749

Partnereink: O'neill Hungary, Nespresso, Garmin

* A puy-i apartmanok 4 személyesek, szükség eseten 6-ra bővíthető kihúzható kanapé segítségével. Akik külön apartmant szeretnének, azoknak 100 eur/ágy üres ágy díjért tudjuk biztosítani. A kanapéra nem kell üres ágy díjat fizetni.

Earlier Event: June 14
Hallstatt SUP Adventure
Later Event: July 20
Sátrazós túra a Dunakanyarban